Ismét a Nemzetközi Beruházási Bank teljes jogú tagja Magyarország

Источник: Magyar Hirlap

Közel másfél évtized után Magyarország képviselői ismét teljes jogú tagállam küldöttjeiként vehetnek részt a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) Tanácsának június 4-5-i, mongóliai ülésén - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Nyikolaj Koszov, az NBB elnöke tavaly októberben írt alá egyetértési nyilatkozatot Magyarország korábbi NBB-tagságának megújításáról, amelyet a bank tanácsa 2014 novemberi, szófiai ülésén támogatott.

Az NGM csütörtöki közleménye szerint Magyarország idén és jövőre 10-10 millió euró hozzájárulás befizetését vállalta a bank alaptőkéjéhez. A tőkeemeléssel párhuzamosan az NBB reaktiválja a korábbi tagsági jogviszony időszakában már teljesített 20 millió eurót is. A folyamat lezárulása után így Magyarország az összesen 40 millió euró összegű alaptőke részesedésével a bank egyik legnagyobb részvényesévé válik.

A tárca emlékeztet arra, hogy Magyarország az NBB alapító tagja volt, "de a bank nem kellően átlátható és nem kellően hatékony működése miatt 2000-ben kilépett a szervezetből", ám megfigyelőként folyamatosan figyelemmel kísérte annak munkáját.

Az NBB irányítási rendszerét, döntési mechanizmusát az elmúlt években teljes egészében a nemzetközi pénzügyi intézmények mai legjobb gyakorlatához igazították, így a bank tevékenysége dinamikusan bővül. A bank nemzetközi jellegét, a modernizálása területén elért eredmények nemzetközi elismerését jól jelzi az is, hogy az elmúlt év során a nemzetközi hitelminősítők az NBB-t befektetésre ajánlott kategóriába sorolták.

A változásokat mérlegelve született döntés a korábbi magyar tagsági jogviszony megújításáról, amelyet az NBB tagországai is támogattak. Magyarország csatlakozási szándékának elfogadásáról a bank 2014. novemberi tanácsülése egyhangú támogató döntést hozott. Az NBB alapításáról, valamint Alapokmányáról szóló kormányközi egyezményhez történő magyar csatlakozást a parlament is elfogadta a vonatkozó törvénnyel, a ratifikációs folyamat magyar részről lezárult.

Az NBB-vel történő gyakorlati együttműködést elősegíti, hogy 2014-ben az Eximbank csatlakozott az NBB tagországok exporthitel-intézeteinek együttműködését célzó megállapodáshoz - írja az NGM.

A moszkvai székhelyű, 1970-ben alapított NBB fejlesztési projektekre és beruházásokra nyújt közép- és hosszú távú hiteleket. A bank tevékenysége az elmúlt két évben a modern nemzetközi normákhoz igazodva alakult át, és egy új kormányközi megállapodás keretében átdolgozták a bank alapítását és működését szabályozó dokumentumokat is.